Egy budapesti szoborcsoportról fogok írni, egy magyar származású szobrász, Wagner Nándor főművéről. Több okból hozom ide ezt a témát. Egyrészt azért, mert az idei évet a béke témájának szenteltük, és Wagner egész tevékenysége, de legerősebben a Filozófia Kertje a béke üzenetét hordozza. A másik apropó az, hogy éppen most, február 5-ig látható a Műcsarnokban a szobrász életmű-kiállítása. A harmadik pedig az, hogy a szoborcsoportnak olyan erős a spirituális tartalma, hogy rendszeresen látogatnak el oda beavatottakból álló közösségek, például a rózsakeresztesek is többször tartottak már ott napfordulós ünnepséget. Igazi spirituális zarándokhellyé vált.
A helyszín is figyelemre méltó: a hegy gyomrában rejtőzik a város egyik legkülönlegesebb föld alatti látványossága, az 1972–81 között megépített, gigantikus méterű víztározó. Kívülről csak a hegy rétegeit követő, tört vonalú beton támfalak láthatók, illetve a hozzájuk vezető sétaút, legvégén a hatalmas kapuval. A tározó legmagasabb pontján, egyméternyi földréteg tetején kiépített kilátóhely fogad. Az ide felkapaszkodó nem sejti, hogy egy földalatti, ember nélküli világ megaméretű ipari berendezése van a lába alatt. A látvány viszont megragadja: Budapest talán legszebb arca tárul fel innen, a Vár oldalával, a Duna ezüst csíkjával, a naplemente fényénél rózsaszínben úszó pesti oldal pompájával. A kilátóterasz térként felnyíló közepén, pontos dramaturgiai érzékkel, kicsiben megismétlődik a látványos jelenet: a két szikladarabra komponált bronz szoborcsoporton Buda királyfi és Pest királykisasszony áll, sóvárogva nyújtják a kezüket egymás felé a két szikladarab közötti hasadék, a Duna fölött. Palástjuk alól a város jellegzetes házai bújnak ki, mint egy lassan álomra hajoló terepasztal elemei, kicsit megdőlve, stilizáltan, de jól beazonosíthatóan. Kontúrjuk mögött, már a maga valóságában, ugyanazt a várost, ugyanazokat a házakat látjuk.
Nem véletlen, hogy 2001-ben ennek a területnek a nyugati sarkába került a Filozófusok Kertje. Antracitszínű öntöttfém figurák állnak méltóságteljes tartással egy sekély medence körül, öten a medencében álló, kör alakú kis hídon, hárman kicsit távolabb. Középen egyetlen, sima felületű, ezüstös fényű gömb pihen, mindannyian ezt nézik. Az együttest az 1997-ben elhunyt Wagner Nándor szobrász a végrendeletében Budapestnek ajándékozta, így került ide – Japánból.
Wagner Nándor 1922-ben Nagyváradon született, tavaly a születésének éppen 100. évfordulója, ez adta a műcsarnoki kiállítás aktualitását. 1941-től Budapesten tanult a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, Kisfaludi Strobl Zsigmond és Ferenczy Béni voltak a mesterei. Az 1950-es évek elején kezdte művészi pályáját, Budapesten és Székesfehérváron dolgozott. Az 1956-os forradalom idején a Képzőművészek Szövetsége Forradalmi Bizottságának tagja lett, emiatt a szovjet bevonulás után menekülnie kellett. 1957 elején családjával együtt Svédországba emigrált, és ott szörnyű trauma érte: egyetlen fia meghalt egy motorbalesetben. Évekig nem tudott túljutni a gyászán. Később elvált magyar feleségétől, beleszeretett egy japán származású tanítványába, Akiya Chiyóba, feleségül vette és 1968-ban Japánba költözött vele, ott élte le élete utolsó harminc évét. A kezdetektől főként köztéri szobrokat készített, Svédország és Japán városaiban több ismert kompozíciója áll ma is. Spirituális szemlélete a fia halála utáni időkben kezdett érlelődni, de igazán Japánban bontakozott ki. Az általa alapított mokai Tao Intézetben a világ nagy kultúráit és vallásait összekötő közös gondolatokat kutatta.
Csaknem húsz évig érlelődött benne a Filozófusok Kertjének megformálása, ennek első változata a Gellérthegyen álló mű, egy második, kicsit módosított, tizenegy alakos változata 2009 óta Tokióban áll. A gellérthegyi szoboregyüttes talapzatán Wagner hitvallását olvashatjuk: „Együttműködés egymás jobb megértéséért.” A világ szellemi irányzatainak bemutatása már a svédországi évek alatt megfogalmazódott Wagner Nándorban, de igazán csak 1977-től foglalkozott a Filozófiai Kert megalkotásával. Ekkor minden más munkáját háttérbe szorítva csak erre a kompozícióra koncentrált. Feljegyzései között megmaradt a Filozófiai kert létrehozásának alapgondolata, amit kicsit hosszabban idézek:
„1. Ez a szoborcsoport érzékelhetővé teszi a láthatatlan egyet, minden kultúra forrását és eredőjét.
2. Az emberiség nagy többsége egyet közülük magáénak tart vagy kultúrájuk ötvöződéséből ismer.
3. Az öt szobor, mely egy kör kerületén helyezkedik el, egy azonos pontra koncentrálódik (sajátos) tanításuk lényegével.
- Tartalmi súlyánál fogva magyarázatra nem szorul.
- A középpont értelme önmagában van.
- Egyedi tartalmával és térbeli helyzetével, a szobrászat eszközeinek segítségével sajátos mondanivalója van.
Az öt személy jellegzetessége az egyetemes emberi tanítás. Tulajdonképpen az öt alkotja az anyagtalan, láthatatlan egyet. Az egynek annyi neve van, ahány kultúra létezik. Ez az egy a kultúrák közös forrása.”
Az öt alak egy süllyesztett medencében lévő köríven áll, a középpontban egy ezüstszínű golyó van, amely az isteni lényeget szimbolizálja. Az öt alak, akiktől világvallások eredeztethetők: a fekvő Ábrahám, tőle balra Ekhnaton, akinek a nevéhez fűződik az ókori Egyiptom legjelentősebb politikai és vallási reformja, a Napkorong tiszteletének, és mindenekelőtt az első monoteista államvallásnak a bevezetése. Tőle balra áll Jézus Krisztus, Buddha és Lao-Ce. A szoborcsoport első alakja, Lao-ce, 1977-ben készült el, ezt követte a többi alak. Wagner a művel kapcsolatban egy levelében így fogalmazott: „…én inkább az azonosságokat keresem, mint a különbségeket. Mert azonosságok azok, amiken át el lehet kezdeni megközelíteni egymást. Az emberi értelem, az isteni megnyilvánulás a természetben fejlődik.”
A kompozíciót 1985-ben mutatta be Japánban, majd a szoborcsoport újabb három alakkal bővült: a körön kívül, egy vonalban kapott helyet Assisi Szent Ferenc, Bódhidharma és Gandhi. Ezt a változatot állította fel végül Wagner Nándor a Japánban megépített műtermét övező kert teraszán, és ezt ajándékozta Budapestnek is. A magyar fővárosban történő felállítást azonban már nem érhette meg, mert 1997-ben, 75 éves korában meghalt. Az életnagyságú, fekete színű bronzszobrok mellett jellemzően nincsenek ott ismert attribútumaik, csak Buddha kezében van egy apró lótuszvirág és Dharma kezében egy bot. A kiegészítők helyett az alakokat az öltözetük, személyiségjegyeik, test- és kéztartásuk jellemzi és teszi felismerhetővé és egyszersmind emelkedetté.
A szabadkőművesség számára jól ismert gondolat hozza össze itt a nagy vallásalapítókat, szenteket és gondolkodókat, egymástól távoli kultúrák, hitek képviselőit. Az alapelv, a „minden egy” finom kidolgozású, élethű, méltóságteljes figurák viszonyában ölt fizikai formát. Centrális elrendezése kiemeli a medence közepén nyugvó gömböt, erre néz minden alak, miközben érezhetően egymással is kommunikálnak. Érdemes felfigyelnünk a háromszögekből álló kompozícióra is. A belső kör kiindulópontja az arccal földre borulva imádkozó Ábrahám, egyszerre két nagy világvallás, a zsidó és a muzulmán hit atyja. Ezért nem szerepelnek itt külön Mózes és Mohamed: az alkotó a két vallás közös lényegét, az azonosságot emelte ki az ősatya megjelenítésével. A kiindulópontként megformált Ábrahám mellett Ekhnaton, Jézus, Buddha és Lao-ce állnak: az egyistenhit, a kereszténység, a buddhizmus és a taoizmus alapítói. A három külső alak egy egyenlő szárú háromszög csúcsaiban áll. Ők Assisi Szent Ferenc, Bódhidharma és Gandhi, más-más kultúrák és korok képviselői, akik elérték a szellemi megvilágosodást, és ezt saját társadalmukban is továbbsugározták, nagy változásokat indítva ezáltal. Szinte tapintható az alakok közötti kapcsolat, a mozdulatok kölcsönössége. A fák karéjában, Budapest látképébe foglalva az arra járó nem tudja nem átérezni a kompozíciót átható spirituális tartalmat. Egy pillanatnyi végtelen nyugalom, egy megállásnyi találkozás a nagy vallásalapítókkal és a megvilágosodottakkal itt, a Gellérthegy pihenőparkjában, a láthatatlan víztömeg fölött kicsit fölemeli a lelket az anyagi világból.
Az egymás megértésének fontosságát hirdető Filozófiai Kert című szoborcsoportot 2001. október 18-án avatták fel. Az ünnepségnek, a béke gondolatának különös jelentőséget adott az avatás előtt egy hónappal, 2001. szeptember 11-én történt terrortámadás. A helyszín kiválasztásában fontos szerepet játszott a hegy alatti víztározó, ami életet adó vízzel látja el a fővárost. Véletlen egybeesés, hogy a víztározó két oszlopcsarnokát 108-108 oszlop tartja, ami a buddhizmusban szent szám. Így a fizikai létet fenntartó víz fölé került a szellemi létünkre figyelmeztető Filozófiai kert. De a víz a megtisztulás jelképe is, a szoborcsoport pedig a szellemi megtisztulásé.
Wagner Nándornak a végakaratában megfogalmazott szellemi üzenete Magyarország felé egyértelmű: nyitottság, megértés, a Nyugat és Kelet közötti összekötő kapocs szerepének felvállalása. Szobrászata itthon ekkor még teljesen ismeretlen volt, korai munkái közül néhány a székesfehérvári múzeum raktárába porosodott. A hazai köztereken elsőként a halála után két évvel, 1999-ben jelent meg a Székesfehérváron felavatott Corpus Hungaricum kompozíció, majd 2001-ben a Filozófusok Kertje, néhány évre rá szülővárosában, Nagyváradon állították fel az ötvenes években megmintázott József Attila szobrot, 2011-ben a budai Várban a Földanya című munkáját.
