Széki gróf Teleki Sámuel (az alapítóról)
(Gernyeszeg, 1739. november 17. – Bécs, 1822. augusztus 7.) erdélyi kancellár.
Teleki Sándor (1679–1754) gróf tordai főispán, guberniumi tanácsos és petki Nagy Zsuzsánna fia, a nagy Teleki Mihály (1634–1690) unokája. Kilencéves volt, amikor édesanyját elvesztette. Gyermekéveit a Fehér megyei Celnán töltötte. Édesapja mellett korán bekapcsolódott a család gazdasági ügyeinek intézésében, emellett a korban szokásos latin nyelv és hittan mellett némi természettudományos oktatásban is részesült. Az apa 1754-ben bekövetkezett halála miatt Teleki Sámuel taníttatása tizenöt éves korában abbamaradt.
Három év múlva azonban utazási engedélyért folyamodott Mária Teréziához, hogy külföldi tanulmányokat folytasson. A hétéves háború miatt az udvar korlátozásokat léptetett életbe, Teleki Sámuel, valamint unokaöccse, Teleki József és Ádám, a későbbi dobokai főispán az elsők között kapták meg a jóváhagyást. Az utazás 1759. november 7-től 1763. november 17-ig tartott. Az utazás kezdetén anyanyelvén kívül még csak latinul tudott, hamarosan elsajátította a német és francia nyelvet is.
1760 januárjában érkezett Bázelbe, ahol matematikát, egyetemes történelmet, jogtudományt és elektromosságtant tanult. 1761. június 14-én Hollandiába indult, ahol az utrechti és leideni egyetem előadásait látogatta. Utazásának végén öt hónapot töltött Párizsban, ahol kapcsolatba került a neves matematikusokkal és fizikusokkal.
1763-ban májusában Bázel érintésével hazafelé indult. Útközben felkereste a városok tudósait, könyvkereskedőit és könyvtárosait; eddigre már szakértő bibliofillá képezte magát és számos könyvet hozott magával, amelyek később a marosvásárhelyi téka alapját képezték.
1763 végén hazatérve sárdi birtokán telepedett le. 1765-ben eljegyezte Bánffy Ágnest, azonban a leány apja, Bánffy Dénes (felhetetőleg a bécsi udvar segítségével) megakadályozta a református főúr és az apja katolikus vallására térített lány házasságát. 1768-ban eljegyezte gróf iktári Bethlen Zsuzsannát, Bethlen Domokos és Wesselényi Mária lányát, akit 1770. február 19-én nőül is vett. Házasságukból 1771 és 1787 között kilenc gyermek született, akik közül csak hárman (Domokos, Mária és Ferenc) érték meg a felnőttkort.
Mária Terézia alatt királyi kamarás lett, azután küküllői főispán és erdélyi kormányszéki tanácsos; II. József császár alatt belső titkos tanácsos, 1784–90-ig királyi biztos az akkor alkotott nagyváradi kerületben, Szabolcs, Békés, Arad, Csanád, Csongrád megye főispáni helytartója, a hajdú kerületben főkapitányi helyettes, Bihar megyének 1785. július 16-ától 1787-ig főispánja, 1792-től magyar alkancellár és Máramaros vármegye főispánja; II. Lipót alatt erdélyi főkancellár és 1791. július 5-étől Biharmegye főispánja), a Szent István-rend nagykeresztese, a göttingeni, varsói, jénai tudományos akadémiák tiszteletbeli tagja.
Minden hivatali elfoglaltsága mellett, egész életén át gyűjtötte a könyveket. 1802-ben Marosvásárhelyen megnyitotta a nyilvánosság előtt a magánkönyvtárát, a Teleki-könyvtárat amely már 1816-ban 36 000 kötetet foglalt magában. A könyvtár könyvei 1753-ban kezdte gyűjteni; erre és az iskolákra, Kazinczy szerint nyolcszázezer forintnál többet elköltött. E könyvtárt családi hitbizományként hagyta örököseire, úgy hogy azt a könyvtári szabályok betartása mellett a közönség is használhassa. A könyvtár katalógusát is kiadta három vastag kötetben és egy jeles előbeszéddel látta el. Neje szintén könyvgyűjtő volt, aki magyar könyvgyűjteményét végrendeletében a férje könyvtárához kapcsolta.
Teleki Sámuel érdeme Janus Pannonius műveinek első kritikai kiadása, amelyhez egykorú kéziratokat és tizenhárom másik kiadást vetett össze. (A két kötetes munka 1784-ben Utrechtben jelent meg).
Kéziratban sok levele maradt a Magyar Tudományos Akadémia levéltárában, Marosvásárhelyen és a br. Wesselényi-féle görcsöni levéltárban (19 db).
Ez a tény csak a jelenből visszavetítve tűnik jelentős eseménynek, korában aránylag szűk körben keltett érdeklődést s kisugárzó hatásában sem mérhető mai megszokott mértékeinkkel. A visszhang, amit a könyveknek ez a szokatlanul gazdag, a kor színvonalán álló gyűjteménye ebben az elmaradott vidéki kisvárosban keltett, nem volt és nem is lehetett túlságosan erős, de elegendő volt ahhoz, hogy a városka szellemi rétegét jelentő néhány ember kapcsolatot találjon az európai kultúrával.
Musis Patriis, Gratisque Posteris. . . (A haza múzsáinak és a hálás u tókornak…)— olvashatja közel két évszázada a marosvásárhelyi Teleki-tékába belépő látogató a bejárat fölött a márványtáblán. A köbe vésett szavak nagyszabású alapítványt jeleznek, ugyanakkor utalnak az alapító egész életműve lényegére. Mert ha az egykori főúri gesztus eredményeként nem is történt más, csak az, hogy az 1800-as évek elején, az akkor még alig néhány ezer lakosú vidéki városkában közkönyvtár nyílt, a gyönyörű könyvtárterem zsúfolt polcain sorakozó ritka és nagy szakértelemmel összeválogatott gyűjtemény mégiscsak egy élet áldozatos munkáját igényelte.
Teleki Sámuel, a Teleki Téka olvasójában olyan képet tett ki magáról, amelyen mindenki felismerheti a szabadkőműves szimbólumokat: a Világegyetem Nagy Építőmesterének jelképét, a körzőt és a derékszöget. A könyvtár látható, a páholy immár láthatatlan, és elképzelhető, hogy a bécsi titkosrendőrségi politika egyik irányítója, Armbruster udvari tanácsos Herdertől vette a kifejezést, amikor 1807-ben a magyar írókat úgy jellemezte, hogy „láthatatlan egyházat alkotnak”, ahelyett, hogy egymást mocskolnák.
Jól ismerve az erdélyi kulturális viszonyokat, könyvtára katalógusának előszavában is hangsúlyozta, hogy Erdély igen szegény könyvekben, a kollégiumok könyvtáraiban is csak olyan külföldi tudományos művek találhatók, melyeket a külföldi egyetemeket látogató magyar deákok hoztak haza s a kollégium könyvtárának ajándékoztak. Miután Teleki a megfelelő anyagi eszközöknek is birtokában volt, könyvgyűjtésével és könyvtáralapításával azt a célt igyekezett elérni, hogy “… a Tudományoknak Nemzetemben s Hazámban előmozdítatásokra…” “… könyvekben szegény dolgozó hazámnak hasznára szolgáljak.” Ezt a célt szolgálta az akkor mintegy 20.000 kötetre becsülhető könyvtár, mely nagyrészt külföldön: Svájcban, Franciaországban, Németországban, Hollandiában, Ausztriában, Olaszországban és Angliában vásárolt, ill. onnan hozatott könyveket tartalmazott. Az állomány tudatos és rendszeres gyűjtés eredményeképpen enciklopédikusan magában foglalta és hűen tükrözte a kor valamennyi tudományágát, ideértve az egyes tudományszakok legújabb reprezentatív műveit és a régi klasszikus szerzők legjobb kiadásait. A vallási tárgyú művek az állománynak már csak kisebb hányadát alkották, a jelentősebb helyet mellettük a görög-római klasszikusok és a történelmi művek, különösen Magyarország és Erdély történelmére vonatkozó irodalom foglalta el, a könyvtáralapító egyéni érdeklődésének megfelelően.
A gyűjtemény egészen 1797 tavaszáig Bécsben volt, mivel Telekit az udvarnál betöltött tisztsége a császárhoz kötötte. Eredeti szándéka szerint könyveit csak halála után szállítottak volna Marosvásárhelyre, a háborús események azonban közbeszóltak: a közelgő francia hadak már Bécset fenyegették s az általános menekülésben Teleki is sietve szekerekre rakatta egész könyvtárát s 1797 április 15-én útnak indította Erdélybe.
Az igény egy jól szervezett s nemcsak a közművelődést, de a tudományos kutatást is szolgáló könyvtár iránt már korábban is jelentkezett. A tudós Aranka György 1795-ben így panaszkodott egy Telekihez írott levelében: “Legnagyobb fogyatkozásunk a könyv és Bibliothéca szűki Vásárhelyt.”
A tudós érdeklődések mellett nem kevésbé jelentős az értelmiségi fiatalságnak, elsősorban diákoknak szellemi éhsége a felvilágosodás és a francia forradalom irodalma iránt, amelyről a fennmaradt és alábbiakban részletesen ismertetendő olvasónaplók szolgáltatnak beszédes bizonyítékot.
Az 1799/1802 között elkészült új könyvtárépületben 1802 őszén Teleki személyes felügyelete alatt állítják fel a könyveket s az októberben kinevezett könyvtáros, Szász József az év végén már a türelmetlenül érdeklődő Telekitől kap levelet Bécsből: “… Vagyon-é valami becse a Bthecamnak? Kik járnak oda vagy curiositásból, vagy olvasni?” Egy későbbi levelében elégedetten állapítja meg: “Örvendem, ha a Bthecamnak látogatói szaporodnak.”
Telekinek 1800-ban kelt végrendelete értelmében a könyvtárat hetenként három napon át délelőtt és délután 3-3 óra hosszat kell nyitva tartani bárki érdeklődő számára. Ennek ellenére az olvasónapló tanúsága szerint a könyvtár minden hétköznap nyitva volt, még tovább is, mint az említett 3-3 óra. Csak Teleki halála után állnak be hosszabb szünetek, amikor az is előfordult, hogy hónapokig nem fogadott a könyvtár látogatót.
Az első olvasók valószínűleg 1802 végén jelentkeztek. Rendszeres feljegyzés csak 1803 júliusától van, ekkor kezdték meg az első olvasónaplót. A napló címe: “Holdnaponként és naponként való fel jegyeztetések azoknak a’kik ezen Btheca könyveit használták, miolta a’ Közönségnek a’ Használás végett meg nyittatott, kinek kinek Neve után feltétetvén a’ Könyvnek neve is melyből olvasott akár Dél előtti, akár Dél utáni Orákon.” Az első bejegyzés 1803 július 7-én történt s 1806 április 1-ig rendszeres feljegyzések vannak, ekkor a napló megszakad s 1812 novemberétől már más kéz írásával folytatódik. Ennek az első három évi szakasznak naponkénti feljegyzője valószínűleg az első könyvtáros, Szász József, akit 22 éves korában a kollégium professzorainak ajánlatára tesz meg könyvtárossá Teleki.
Az olvasónapló pontosan közli a dátumot, név szerint felsorolja az olvasókat, legtöbbször a foglalkozást is közli és megjelöli az olvasott művet ill. műveket. Mivel a Teleki-theca könyvet nem adott kölcsön, az olvasók a műveket csak helyben használhatták s így egy-egy könyvért hosszabb ideig visszajártak. Innen a gyakori ismétlés, az olvasó neve mellett utalás a már korábban használt könyvre.
Az olvasóforgalom 1803-ban napi 1-3 fő, ritkán 4-5 s egész évben mintegy 25-30 név ismétlődik. Ennyi volt tehát az első évben a rendszeres olvasók száma, a kisváros lakosságának mintegy félszázaléka. 1804-ben összesen 26 név szerepelt egész évben, 1805-ben ezekhez még kb. 10 új olvasó csatlakozik. Az olvasók társadalmi összetétele az elmondottakból egyenesen következik. A kollégium tanárai, diákjai, a királyi tábla kancellistái, assessorai, procuratorai, arisztokrata ifjak nevelői, néhány lelkész, orvos, egy katonatiszt és néhányan az erdélyi főúri családok tagjai közül. Az olvasók majdnem kivétel nélkül magyarok, egy névnél közli a bejegyzés, hogy az illető Fleischer nevű egyén szász diák, máshol meg egy-egy arisztokrata ifjú német instruktora szerepel. Az első bejegyzett olvasó Intze Ferenc tógátus deák, aki 1803 július 7-én Vergilius műveit olvassa a neves göttingeni klasszika-filológus, Ch. G. Heyne kiadásában. Az olvasott művek között a legnagyobb részt a történelmi művek alkotják. Keresettek a jogi, politikai, közgazdasági művek is.
Földrajzi műveket kevesebben olvasnak.
Természettudományi művek iránt is volt érdeklődés. Bolyai Farkas J. E. Montucla francia matematikus Histoire de mathématique c. művét olvassa, forgatja a nagy francia enciklopédiát, más alkalommal pedig több napon keresztül természetrajzi műveket tanulmányoz.
Bár a legfontosabb teológiai művek úgy katolikus, mint protestáns részről megvoltak a Teleki-könyvtárban, az érdeklődés ezek iránt igen csekély volt.
A széppróza iránt nagy az érdeklődés. Részben a latin klasszikusokat olvassák: Terentius, Cicero, Vergilius, Ovidius, Horatius, Julius Caesar műveit: az olvasók természetesen főleg a diákok.. Legnagyobb népszerűségnek a politikai szatírák örvendtek s köztük is elsősorban a volt jezsuita A. Blumauer művei. Szabadkőműves verseit és travesztált Aeneis-ét buzgón olvasták a diákok és kancellisták. Az erősen antiklerikális Aeneis betiltott és elkobzott mű volt, – érthető, hogy az érdeklődést ez még csak fokozta.
A Teleki theca olvasóforgalmának első három évéről összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy a könyvtár az érdeklődők minden rétegét el tudta látni a megfelelő szakkönyvvel és jól szolgálta a tudományos ismeretek terjesztését. Fenti időszak alatt mintegy 100-120 művet olvasott itt kb. 60 olvasó. Természetesen mindez távol áll a könyvtár állományának teljes kihasználásától, az olvasott művek csak egy csekély töredékét képviselték a könyvtár állományának.
Az 1806 áprilisában megszakadt olvasónapló 1812 novemberében folytatódik újra. Figyelemreméltó az olvasók számának az első évekhez viszonyított ugrásszerű emelkedése, másrészt pedig a látogatók elválasztása olvasókra és “Btheca nézőkre”, ami azt jelenti, hogy már akkor is nemcsak használói, hanem műértő, ill. laikus csodálói is voltak a könyvtárnak. Az olvasókat pedig vonzották az újonnan érkező könyvek, mert Teleki könyvtárát továbbra is rendszeresen gyarapította, a Bécsben vásárolt könyveket azonnal Erdélybe szállíttatta.
Összefoglalóan megállapítható, hogy a jelentősen megnövekedett olvasóforgalom érdeklődésében is eltolódott, ill. fejlődött: előtérbe került a történelmi és jogi művek rovására a felvilágosodás eszmekörében fogant irodalom, sőt az egészen szabadelvű, radikális publicisztika is. A könyvtár állománya ezt az igényt is jól kielégítette, sőt a katalógus még ajánló bibliográfiaként is megállta helyét.
Az 1820-as évektől kezdve a könyvtár olvasóforgalma stagnál, a negyvenes évek végétől erősen csökken. Az ok világos: 1822-ben meghalt Teleki Sámuel s ettől kezdve megszűnt a könyvtár tervszerű és folyamatos gyarapítása. Ami ezután kerül a könyvtárba, már főleg hazai irodalom (rendszerint tiszteletpéldányok) vagy már előzőleg megrendelt külföldi művek folytatásai. A könyvkereskedők is küldenek még egy ideig könyvszállítmányokat s ezeket a könyvtár gyarapítására hagyományozott összegből időnként meg is veszik, de már szó sincs aktív könyvbeszerzésről. Az olvasók elmaradása lassan, évtizedek alatt következik be: pontosan abban az ütemben, amilyen mértékben avul el a könyvtárban lévő irodalom. A történelmi kutatómunka műhelyévé csak a század második felében válik a Teleki-theca, párhuzamosan a történeti kutatások fellendülésével.
Három olvasónapló van ezekből az időkből: az első 1827-1833-ig, a második 1833-1840-ig, a harmadik 1840-1856-ig tartja nyilván az olvasóforgalmat. Az első kettő még megjelöli az olvasókat és az olvasott műveket is, a harmadik már csak a használt könyveket tartja nyilván. Az olvasók száma kb. a negyvenes évek végéig, pontosabban a szabadságharcig naponta átlag 3-4 fő, de előfordul 8-10 is, néha viszont csak 2-3. Az ötvenes évektől kezdve már alig olvasnak a Teleki-thecaban, élő irodalmat már nem találnak az olvasók.
Nevét viseli a Teleki-virág (Telekia speciosa). A Teleki-virág vagy pompás Teleki-virág a fészkesvirágzatúak rendjéhez, ezen belül az őszirózsafélék családjához tartozó, Magyarországon védett faj. Johann Christian Gottlob Baumgarten flórakutató ismerte fel, hogy egy önálló nemzetségbe tartozó faj, és ő nevezte el gróf Teleki Sámuel erdélyi kancelláról.
Források:
Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái XIII. (Steiner–Télfy). Budapest: Hornyánszky. 1909.
Teleki Sámuel és a Teleki-téka. A leveleket válogatta, bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta Deé Nagy Anikó. Bukarest: Kriterion. 1976.
Biás István: Gróf Teleki Sámuel erdélyi kanczellár úti naplója. Marosvásárhely, Adi Ny. 1908.
Jegyzetek
Teleki von Szék, Samuel (BLKÖ)
Deé Nagy Anikó: A könyvtáralapító Teleki Sámuel; Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 1997
Peregrinuslevelek, 1711–1750. Külföldön tanuló diákok levelei Teleki Sándornak; szerk. Hoffmann Gizella, latin szövegford. Bartók István; JATE, Szeged, 1980 (Adattár XVI-XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez)
Somkuti Gabriella: Egy XVIII. századi főúri könyvtár olvasóforgalma a múlt század első felében In: Az OSZK Évkönyve 1961/1962. Bp., 1963. 291-303.