Az élet titka, az elixír évezredek óta bűvöletben tartja az emberiséget. Az anyag átváltozása anyagtalanba, és maga az átváltozás emberi beavatkozással történő folyamata az ókori Egyiptomban, Indiában, Kínában és a Közel-Keleten is már nagyon korán megjelent, nagyjából egy időben a nagy birodalmak, nagy civilizációk érett korával. Maga az alkímia arab közvetítéssel jutott Európába, a kifejezés egyes kutatók szerint Egyiptom fekete földjét jelenti (khem), ami elé az arab „al” névelőt illesztették. Egyiptom „fekete földje” a Nílus menti terület volt, amelyet a folyó kiöntése évről évre megtermékenyített, a semmiből életet hozott létre benne.
Indiában és Kínában az alkímia arra kereste a választ, hogyan lehetséges meghosszabbítani az emberi életet egy, a betegségeknek kevésbé kiszolgáltatott, egészségesebb testben. Kínában ehhez a taoizmus nyújtotta az elméleti alapot, amely azért törekedett a hosszú élet elérésére, hogy az embernek több ideje maradjon felkészülni a túlvilágra. A távol-keleti alkímia ezért elsősorban az életelixír előállítását tűzte ki céljául, bár már a Kr. e. 2. században Kínában született egy császári rendelet, amely fejvesztés terhe mellett tiltotta az arany hamisítását alkímiai módszerekkel. Vagyis az élet titkának keresését gyakran az „aranycsinálás” vágya egészítette ki.
Feltehetően a kelet-nyugati kereskedelem révén kerültek Európába az alkímia eljárásai. Az első görög szövegek, amelyeket lazán már az alkímiai hagyományhoz kapcsolhatunk, az ún. leideni és stockholmi papiruszok, melyek a Kr. e. 3. századból származnak. Ezek nem filozofikus iratok, hanem gyakorlatias leírások, receptgyűjtemények, technikai jellegű műhelytitkok, kémiai anyagokra való hivatkozásokat tartalmaznak. De hamar ötvöződtek filozófiai tartalmakkal; a 3. században élt Panopoliszi Zozimosz már a fémmegmunkálási technikákat gnosztikus vallásos és hellenisztikus filozófiai elemekkel egészítette ki. Egyik művében álmok formájában írta le az alkímiai mű különféle fázisait, és ez volt a modern korban Carl Gustav Jung kiindulópontja a Pszichológia és alkímia című könyvéhez.
Az alkimista a profánok szemében sokáig csak egy lázas aranycsináló volt, aki éjjel, titkos laboratóriumokban különféle anyagok hevítésével, ülepítésével, koncentrálásával és oldásával aranyat próbál előállítani. Voltak ilyenek is, ahogyan mindig voltak és lesznek olyanok, akik a legmélyebb titkokhoz úgy akarnak hozzáférni, hogy abból közvetlen, gyakorlatias hasznuk legyen. De az alkímiának ez az érzelmezése nagyon félrevezető. Tulajdonképpen kétféle tevékenységre bonthatjuk: a modern természettudományok kialakulása előtt az anyagok természetének kutatását szolgálta, megelőlegezte a mai értelemben vett kémia tudományt; sok gyógyszer, gyógyító eljárás alapját az alkímia vetette meg, ráadásul az alkimistáknak köszönhetők az alapvető laboratóriumi eszközök a kifejlesztése – lepárló berendezések, lombikok –, valamint a fontos kémiai eljárások, például a desztillálás, a szublimálás, a kalcinálás.
De ennél van egy sokkal fontosabb olvasata az alkímiai tradíciónak, és minket éppen ez érdekel: ők hozták létre az átalakulás, a transzmutáció szimbolikus nyelvét, amivel a teremtés folyamatát írták körül. Az alkímia mélyebb értelemben az evolúciós átalakulások művészete. Az evolúcióé a kezdet és a vég, az Alfa és az Omega között. Az alkímiai művészet hívei Európában a kora középkortól kezdve titokban dolgoztak, mivel a kereszténység megtiltotta a teremtés titkaihoz való hozzáférést.
Az alkímia legalapvetőbb szövege a hermetikus Tabula Smaragdina, vagyis a Smaragdtábla volt, melyet Hermész Triszmegisztosznak tulajdonítunk. A legenda szerint a táblát Nagy Sándor találta meg az egyiptomi sivatagban, később az ő szarkofágjába helyezték. Nem tudjuk, hogy Hermész Triszmegisztosz valóban létezett-e. Egyes legendák szerint egy nagy és bölcs király volt, aki 3226 évig uralkodott. Mások szerint az ókori Egyiptomban élt, ő mentette át a vízözön előtti emberiség tudását a későbbi korokba. Az egyiptomiak az istenek írnokának tartották. Egyes szövegek arról számolnak be, hogy az egyiptomi Thot is, a görög mitológia Hermésze, és a római Mercurius mind ővele azonos, ő teremtette meg az alkímia, az asztrológia és a mágia tudományát, és ő rejtette el az aranykor tudását szimbólumokba és allegóriákba.
A Smaragdtábla szövegének magyar fordítása olvasható az alábbiakban (az alkímia kapcsán új értelmet nyernek a mondatok):
1. „Való, hazugság nélkül, biztos és igaz.
2. Ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van, hogy az egyetlen varázslatának műveletét végrehajtsd.
3. Ahogy minden dolog az egyből származik, az egyetlen gondolatból, a természetben minden dolog átvitellel az egyből keletkezett.
4. Atyja a Nap, anyja a Hold, a Szél hordozta méhében, a Föld táplálta.
5. Ő a théleszma, az egész világ nemzője.
6. Ereje tökéletes, ha a földbe visszafordul.
7. Válaszd el a Tüzet a Földtől, a könnyűt a nehéztől, tudással, szenvedéllyel. Válaszd el a Fényt a Sötéttől, az Éterit az Anyagtól, tudással, elkötelezettséggel.
8. A földről az égbe emelkedik, aztán ismét a földre leszáll, a felső és az alsó erőket magába szívja. Az uralmat önmagad és az egész világod fölött így nyered el. E perctől fogva előled minden sötétség kitér.
9. Minden erőben ez az erő ereje, mert a finomat és a nehezet áthatja.
10. A világot így teremtették.
11. Ez az átvitel varázslata, és ennek ez a módja.
12. Ezért hívnak Hermész Triszmegisztosznak, mert a világegyetem tudásának mindhárom része az enyém.
13. Amit a Nap műveletéről mondtam, befejeztem.”
Amit a Tabula Smaragdina tanít, az a belső kémia analitikus módszere. Egyfajta beavatás, amely szerint az ember a dolgokat, de elsősorban önmagát tökéletesítheti, átváltoztathatja. A Tabula Smaragdina azt mondja, hogy ugyanazt a sugárzó, életfakasztó világosságot, amellyel a Nap a természetet elárasztja, az ember önmagában megvalósíthatja és életének tartalmává teheti. De ugyanezzel a sugárzással a dolgokat is áthathatja. Ez a művelet az, amit alkímiának neveznek. Aranycsinálásnak azért mondják, mert az arany a Napnak megfelelő fém, és amikor az ember önmagát fénnyel és meleggel itatja át, önmagát Nappá, vagyis arannyá változtatja. Ezt a képletet az alkímia a Bölcsek Kövének nevezi. Azért kőnek, mert ez minden egyéb gondolat és művelet alapja. A 12. században egy gondolkodó ezt írta róla: „Az alkímia az a művészet, ami Isten szellemét keresi a természetben. Egy követ, ami nem kő.”
A modern tudományok születése nem gátolta az alkímia továbbélését: tudjuk, hogy Newton is sokat foglalkozott vele. Ha csak a magyar szabadkőművesség történetét nézzük, több kimagasló személyiség az alkímia elkötelezett híve volt, köztük Báróczi Sándor testőrkapitány is, aki 1810-ben Modern adeptus, vagyis a szabadkőművesek valóságos titka címen kiadott egy művet, amelyben a szabadkőművesség tárgyalása mellett bevezetőt ad az alkímia történetébe és gyakorlatába. Kazinczy apósa, gróf Török Lajos is lelkes alkimista volt, erről Péterfy Gergely Kitömött barbár című regényében is olvashatunk. Arról is fennmaradtak források, hogy az 1769-ben megalakult eperjesi páholy egyik tagja, gróf Batthyány Ádám egy balul sikerült alkímiai kísérlet következtében a karját törte. A Felfedezett titok szerzője, Pálóczi Horváth Ádám is foglalkozott alkímiával.
